Csokoládés desszert


Hozzávalók (6 adag):
100g étcsokoládé, durvára vágva
100 g vaj, darabokra vágva
2 evőkanál marsala (édes szicíliai bor, helyettesíthető szamorodnival, aszúval, édes fehérborral)
110 g porcukor
80 g őrölt mandula
1 evőkanál instant kávé
1 evőkanál forró víz
3 tojás, szétválasztva porcukor
Eperszósz:
250 g eper
40 g porcukor

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt mérsékelten melegre. Kenjünk ki jól egy 20 cm átmérőjű tortaformát, és béleljük ki sütőpapírral. Keverjük össze a csokoládét és a vajat egy kis lábasban. Állandó keverés mellett addig főzzük, amíg a csokoládé és a vaj is elolvad, Keverjük össze a csokoládés keveréket a marsalával, a cukorral, az őrölt mandulával és a vízben feloldott kávéval egy nagyobb tálban, majd adjuk hozzá egyesével a tojássárgáját. Verjük kemény habbá a tojásfehérjét egy kis tálban, majd óvatosan, két adagban forgassuk bele a csokoládés keverékbe. Öntsük a keveréket az előkészített sütőbe. Óvatosan helyezzük át a süteményt egy vágódeszkára, majd forró késsel szeleteljük fel. Hintsük meg porcukorral, ízlés szerint eperszósszal és tejszín­habbal tálaljuk.
Az eperszósz elkészítéséhez elektromos vagy kézi mixer segítségével verjük fel krémesre az epret a porcukorral.
 

 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése