A csokoládé mint gyógyszer

A csokoládét már a negyedik században gyógy­szerként használták: a maják ekkor kezdtek ka­kaófákat nevelni. A varázslók, a papok és az orvosok elődei stimulálóként és gyógybalzsamként egyaránt ajánlották a kakaót. A harcosok energianövelő hatása miatt itták, a kakaóvajat pedig sebek gyógyítására használták.

Később az aztékok az ősök őrölt csontjaival összekevert kakaóitallal gyógyították a hasmenést. A spanyol gyarmatosítók is tisztában voltak a kakaó gyógyerejű hatásával. Egy utazó így írt erről honfitársainak: „Pasztát készítenek belőle, amiről azt állítják, jó a gyomorpanaszokra, vala­mint a hurutok ellen."

A tudományos világ és az orvosok részéről ugyanakkor vegyes fogadtatásban részesült a csokoládé: amikor az új keletű rejtélyes anyaggal kapcsolatos valós tényeket kellett megvitatni, az egyház­hoz hasonló vehemenciával mondtak véleményt róla. A tizenhato­dik században, amikor az orvostudomány még gyermekcipőben járt, sok elmélet született a „forró" és „hideg" kedélyállapotokkal, avagy testi energiákkal kapcsolatban, melyek, ha nincsenek egyen­súlyban, betegséget okozhatnak. A spanyolok „hideg" szubsztancia­ként könyvelték el a csokoládét, és a hatásait úgy próbálták semlegesíteni, hogy forrón, csípős fűszerekkel itták. Nehe­zen értették meg, hogy az aztékok miért itták hidegen azt az italt, amely amúgy is hideg szubsztanciájú.

A tizenhetedik században már jó néhány botanikus és orvos áldását adta a csokoládéra, ugyanis felfedez­ték, hogy gyógyhatású alapanyagokat tartalmaz. Hen­ry Stubbe (1632-72) angol udvari orvos elutazott a Nyugat-Indiákra, hogy a csokoládé fizikai hatásait ta­nulmányozza. Miután visszatért, kiadta The Indián Nectar (Az indiai nektár) című művét, amelyben agyondicsérte a kakaóitalt, csak annyit jegyzett meg, hogy túl sok cukrot vagy fűszert tenni bele nem túl bölcs dolog.

A csokoládé felmagasztalói között volt Stephani Blancardi (1650-1702) olasz orvos is. Szerinte: „A csokoládé, azon kívül, hogy igen finom íze van, valódi szájbalzsam, mely biztosítja a miri­gyek és a kedélyállapotok egészséges működését. Ezért van az, hogy minden csokoládéfogyasztónak olyan kellemes a lehelete."

A francia orvosi fakultás 1661-ben ismerte el hivatalosan a cso­koládét. Brillat-Savarin (1755-1826) városi elöljáró és gasztronó­mus így foglalta össze véleményét Physiologie du goüt (Az ízlés fiziognómiája) című könyvében: „A csokoládé, ha gondosan készítik el, egészséges és kellemes étek... Igencsak javallott azoknak, akik ko­moly szellemi munkát végeznek, prédikátoroknak, jogászoknak, de mindenekelőtt utazóknak... a csokoládét a leggyengébb gyomor is befogadja, hatása áldásosnak mutatkozott krónikus betegségek ese­tében, és ez marad utolsó reménye azoknak is, akik alsó gyomorszáji betegségekben szenvednek." A szerző néhány kortársa azt állítot­ta, hogy a csokoládé a tuberkulózist is gyógyítja. Egy francia orvos, valószínűleg a csokoládé hangulatjavító hatását látván arra az ered­ményre jutott, hogy a csokoládé sikerrel enyhíti a tört szívek fájdal­mát. Így írt: „A szerelembe esettek, akik elég szerencsétlenek ah­hoz, hogy mindenfajta kifinomult lelki betegség közül a legáltalánosabbtól szenvedjenek, a lehető leghatásosabb vigasztalót találják majd meg benne."

Am a dicséretek korántsem voltak egyöntetűek. A tizennyolca­dik században a toszkána-i udvar egyik orvosa nagy megdöbbenést keltett, amikor kijelentette, hogy a csokoládé „forró", és őrültség „csípős ajzószereket" tenni bele. Listát készített arról, mik a koffein átkos hatásai: a szüntelen locsogás, az álmadanság, az ingerlékeny­ség és gyerekeknél a hiperaktivitás. Egy rövid időre a franciák is kiábrándultak a csokoládéból, és azzal vádolták, hogy „gázokat" ter­mel, reszketést, szélszorulást és székrekedést okoz.

Ennek ellenére a csokoládé gyógyhatásait és tápláló erejét általá­ban pozitívan értékelték. Egy régi angol író úgy jellemezte, mint ami „páratlan családi ital reggelire vagy vacsorára, midőn mind a tea, mind a kávé fogyasztása helytelen, hacsak az utóbbit nem öntik fel sok tejjel." Brillat Savarin ezt írta az emésztésről: „Ha a kellemes és bőséges reggeli végeztével felhajtunk egy csésze finom csokolá­dét, három óra múlva már meg is emésztettünk mindent, amit reg­gelire fogyasztottunk."

Az 1800-as években már a sarlatánok is kamatoztatták a csokolá­dé orvosi körökben való elfogadottságát. Különböző „gyógyerejű" csokoládék tűntek fel a piacon, köztük az olyan gyanúsan hangzó ne­vű termékek, mint a betegeknek való „lelki csokoládé", melyet in­diai tápiókából kotyvasztottak, vagy a „frissítő" csokoládé, amelyet egy rejtelmes „perzsa élénkítőszerrel" kevertek össze. A század vé­gén már a kórházakban is használták.