A müncheni és más német csokoládékészítők

A csokoládé diadalútja feltartóztathatatlan volt; gomba módra szaporodtak mindenfelé a készítőműhelyek. A német városokban azonban - így Münchenben is - a francia forradalom és a napóleoni háborúk után csökkent az édességkészítő mesterek száma; a forrásokból tudjuk, hogy 1825-ben mindössze két iparengedély került kiadásra. Az új ágazat fejlődését sokáig a céh törvény is gátolta, amely a cukrászokkal szemben a pékeknek tartotta fenn a csokoládékészítés előjogát. Egy, a cukrászmozgalom történetéről szóló leírásban a következőket olvashatjuk: „Az 1842. évben hét csokoládégyár és egy udvari csokoládékészítő, működött, s volt még egy különlegességeket árusító kereskedő a Residenz utcában, aki a Salvator utcában egy csokoládéboltot is vitt. Fennmaradt a neve Marie Lang csokoládékészítőnek is, aki 1842 és 1850 között tevékenykedett, nem tudjuk azonban, önálló műhelye volt-e vagy az egyik, már meglévő csokoládégyárban dol­gozott. A csokoládékészítő üzemeknek senki nem tulaj­donított jelentőséget, nem véletlen, hogy számuk állandóan csökkent. "A külföldi gyárosok, akik a saját üzemeikben a legújabb, legjobb felszerelésekkel és módszerekkel termeltek, nemsokára Münchent is elárasztották saját áruikkal" - olvashatjuk a krónikában. Külföldön az árusítás a gyárakban létesített boltokban folyt, „a hazai műhelyek viszont egy-egy kisasszonyt foglalkoztattak, aki házalni járt a csokoládéval. Primitív eszközökkel, kiszolgált gyerekkocsikkal hordták az árut, nem volt megoldott az egy nap alatt el nem adott ter­mékek tárolása sem. A kisasszonyok lakása egészségügyi és higiéniai szempontból komoly kívánnivalókat hagyott maga után. Napjainkra (a krónika 1910-ben íródott) alig néhány maradt meg ezekből a »boltocskákból«, de a modern módra gondolkodó ember bizony egyetlen könnycseppet se ejtsen miattuk." A múlt század közepén az átlagjövedelmű munkások csak kivételes alkalmakkor, nagyobb ünnepeken engedhették meg maguknak olyan luxusáruk fogyasztását, mint a csokoládé. A cukrász-műhelvek némelye fenntartott ugyan kisebb boltot is, nagyobb megmozdulások, zarándoklatok, templomszentelések, népünnepélyek alkalmával pedig a cukrászok sátra is ott állt a sokadalomban, a kereskedés fő módja azonban - nemcsak a csokoládé, de a legtöbb más áru esetében is - változatlanul a házalás volt. A pékműhelyekben dolgozó lányok és asszonyok jobb polgárházaknál, úri családoknál kínálgatták portékájukat. Családi népek, esküvők, keresztelők alkalmával remélték a legjobb fogadtatást. A csokoládéital mellett bonbonokat töltött ostyákat is készítettek és árusítottak.