Csokoládés almakarikák

Hozzávalók:
2 szép alma (vagy kemény körte), 2 dkg vaj (vagy margarin), 5 dkg keserű (ét) csokoládé, 1/2 citrom leve, 1 evőkanál cukor, csipetnyi só.

Elkészítés:
Az almát megmossuk, és kiszúróval eltávolítjuk a csumáját. Héjastól ujjnyi vastag karikákra vágjuk. A citromlevet elkeverjük a cukorral, a sóval, valamint 1/2 dl vízzel, és kis lángon feloldjuk benne a cukrot. Nagy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, és az almakarikákat egymás mellett elhelyezzük. Mindkét oldalán gyorsan átpirítjuk, majd ráöntjük a citromos-cukros levet. Fedő alatt éppen csak felforraljuk, ezután a tűzről lehúzva, a lében hagyjuk kihűlni. A kihűlt almakarikákat rácsra tesszük. (A rács alá teszünk egy tálcát, hogy a csokoládé rácsöpöghessen.)
A kockákra tördelt csokoládét 2 evőkanálnyi vízzel felolvasztjuk (vagy gőz fölött, vagy a mikrosütőben), és addig keverjük, amíg folyékonnyá válik. A folyékony csokoládét vékony sugárban folyatjuk a már kihűlt almára. Végül az egészet tálcástól együtt betesszük a hűtőszekrénybe, és addig hűtjük, amíg a csokoládé rá nem dermed a gyümölcs tetejére.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése