Csokoládés alagút

Hozzávalók:
Tésztához: 12 dkg kristálycukor, 6 db tojás, 1/2 cs. sütőpor, 15 dkg liszt, 2 ml mandula aroma
A krémhez: 1 cs. csokoládé ízű sütemény-krémpor, 3,5 dl tej, 1cs. (10g) zselatin, 0,5 dl víz, fél üveg lecsepegtetett meggybefőtt

Elkészítés: 
A tojások sárgáját géppel közepes fordulaton kb. 2-3 percig habosra keverjük a cukor felével, a cukor másik felét a tojásfehérjével habbá verjük. Ezután mindkettőt laza mozdulatokkal összekeverjük, hozzáadva a lisztet, a sütőport és a vanília aromát. A tésztát lapos, piskótapapírral kibélelt tepsibe öntjük és egyenletesen, 4-5 mm vastagon szétterítjük, majd 170 °C  fokon szép sárgára sütjük. Miután kihűlt, az alufóliával kibélelt őzgerincformára hajtjuk, és méretre vágjuk, úgy, hogy a krém betöltése után lefedésre is maradjon. Az 1 cs. csokoládé ízű sütemény-krémporból a csomagoláson látható leírás szerint krémet készítünk. A zselatint kevés vízzel elkeverjük, kb. 10 percig állni hagyjuk, míg megduzzad. Hozzáadjuk a maradék vizet, és oldódásig melegítjük (ne főzzük). Kissé lehűtve a csokoládékrémhez adjuk.
Szintén hozzáadjuk a lecsepegtetett meggybefőttet is. Megtöltjük a piskótát, ez után 45-50 percre hűtőbe tesszük, hogy a krém megfelelően megdermedjen.

Díszítés: 1-1 cs. marcipán-, illetve puncsízű cukormázpor felhasználásával mázat készítünk, és ezzel vonjuk be az alagutat. Oldalát megszórjuk barna tortadarával. Miután a cukormáz megszilárdult a sütemény tetejét ét tortabevonóval díszítjük. Fogyasztásig hűtőben tároljuk.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése