Narancsos-fahéjas marcipán szaloncukor

Hozzávalók (kb 52 darab):
30 dkg őrölt mandula, 22 dkg porcukor, 1 fél narancs leve és valamennyi reszelt héja, víz, kandírozott narancshéj, fahéj, 20 dkg étcsoki (70%-osat használtam), vaj a csoki felolvasztásához

Keverjük össze a mandulát a porcukorral, adjuk hozzá a fél narancs leszűrt levét és annyi vizet, hogy gyúrható masszát kapjuk. (Vigyázzunk a víz mennyiségével, nekem a narancslé után már csak pár kanálnyi vízre volt szükségem!). A levet és a vizet folyamatosan, kis részletekben adagoljuk. Ízesítsük a masszát ízlés szerint fahéjjal és apróra vágott narancshéjjal, gyúrjük össze, majd formázzunk szaloncukrokat. A csokiba való mártogatáshoz tettem egy kis előkészületet: egy hungarocel "lemezt" betakartam alufóliával és előkészítettem egy halom fogvájót. Ezek után a csokoládét vízfürdő felett egy kis vajjal olvasszuk fel, majd a szaloncukrokat fogvájóra tűzve egyenként vonjuk be csokival. Finoman az edényhez ütögetve a fogvájót csöpögtessük le a felesleges csokimennyiséget, majd a fogvájót tűzzük a hungarocelbe. Ha minden szaloncukor megkapta a csokimázat, tegyük az szaloncukor-erdőt hideg helyre, hogy a csoki visszaszilárduljon, majd csomagoljuk.

Forrás: topreceptek.blogspot.com

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése